A 6000 éves szent növény: az amaránt

Ez a gabonafajta méltán volt a 5-6000 évvel ezelőtti azték, inka, maya népek lelki, testi, szellemi erőt közvetítő szent eledele. Elterjedtsége, fénykorában vetekedett a búza európai ismertségével. Sajnos, mivel a keresztény hódító népek barbár ételnek tartották - hiszen amerika őslakosai emberi vérrel keverve fogyasztották vallásos rituáléikon - termesztését betiltották. Ennek köszönhetően merült igen hosszú időre feledésbe ennek a tápanyagtartalma miatt igen értékes gabonafajta.

A hódítók ügyködése után szerencsére még mindig maradt egy-két közép-, ill. dél-amerikai kis falvacska, ahol továbbra is fenntartották az amaránt termesztését. Ezek a titkos kis helyek őrizték meg ezt a gabonát, míg el nem érkezett az újrafelfedzés időszaka.
Magyarországon csupán pár évtizede kezdték meg termesztését, és ma már ha lassan is, de kezd újra ismertté válni.

Miben áll különlegessége?

Az amaránt más gabona- és növényfélékkel összevetve jóval gazdagabb vasban, kalciumban, magnéziumban! Mindezek mellett nem csupán tartalmazza ezen ásványi anyagokat, hanem azok hasznosulása tekintetében is kiemelkedő szerepet játszik a többi hasonló tápanyagtartalommal rendelkező élelmiszerhez képest!

Vastartalom

Az egyes növények vastartalom készlete mindig csalódást okoz amikor azok "hasznosulási képességét" is figyelembe vesszük. Az amaránt ebben is egyediséget képvisel, hiszen vastartalma nemcsak mennyiségét tekintve emelkedik ki más gabona- és növényfélék közül, hanem biológiai hasznosulását tekintve is! Vashiányosok tehát bátran pótolhatják amaránttal szervezetük "hiányosságát", nem félve attól, hogy a bevitt mennyiség esetleg amilyen gyorsan érkezett úgy el is távozik a nőgyógyász.

Kalcium tartalom

Ez a "különc" gabonaféleség Kalcium tartalmát tekintve sem okoz csalódást, hiszen itt is áll a vasnál említett tény: a nagy mennyiség tökéletesen hasznosul is a szervezetben.

Magnézium-tartalom

Az amaránt magnézium-tartalma szintén jóval nagyobb más gabonafélékhez viszonyítva. A magnéziumról jó tudni, hogy igen nagy szerepet játszik a koncentrálóképesség javításában, a memória megőrzésében, de jótékonyan hat a szívizom működésére is.

Felhasználási ötletek

Felhasználás módjait tekintve bízzuk magunkat a fantáziánkra. A nyers (nem puffasztott) mag kitűnően használható köretként a rizst helyettesítve vagy kiegészítve, a hajdinához hasonlóan elkészítve.
A bioboltokban gyakrabban kapható pattogatott/puffasztott változat önmagában is fogyasztható. Keverhetjük joghurtba, tejbe, szórhatjuk elkészült sütemények tetejére vagy kiegészíthetjük azok töltelékét. Használható panírozáshoz a zsemlemorzsát kiegészítve, de adhatjuk salátákhoz is.
Egyes helyeken kapható liszt változata, mellyel a kelt tészták lisztjét 5-10 %-ban, míg egyéb tésztákét akár 40-50%-ban is helyettesíthetjük.

Gyógytea ABC

A gyógytea ABC-ben kedved szerint kereshetsz a gyógyteák alkalmazási, felhasználási, elkészítési módjai között. Reméljük, hogy kérdéseidre megtalálod a választ!

tovább

Itt a tavasz, de a tavaszi fáradtság is!

Itt a tavasz! Már kibújtak az első virágok, a csiripelő madarak vígan ugrándoznak a fán, éled a természet, az utca megtelik színekkel, illatokkal. Mindez nagyon szép, de néha sajnos nem elég ahhoz, hogy a természet elemeihez hasonlóan mi is energikusabbak...

tovább

Az a csodálatos zöld tea

A - már a keleti bölcsek által is csodaszernek tartott - zöld tea az örökzöld teacserje a camellia sinensis leveleiből előállított teakülönlegesség.

tovább

Gyógynövények a terhesség és a szoptatás ideje alatt

Bár a gyógynövények az orvosságokkal ellentétben mint "természetes módon ható gyógyító anyagokként" vonultak be a köztudatba, mégis fontos kihangsúlyozni, hogy gyógynövényeknek is lehetnek nem várt...

tovább